2013. szeptember 29., vasárnap

Közösségi Múzeum

2013. szeptember 28-án megnyitotta kapuit a közönség előtt a Ceglédi Közösségi Múzeum.


A múzeum októberben csütörtökön, pénteken és szombaton délután 13 órától 17 óráig lesz megtekinthető. A közösségi házként is működő épületben a kiállítások a fűtési szezon után tavasszal ismét látogathatóak lesznek.
Nagyon jól éreztem magam. Igazán családias, felhőtlen pillanatnak voltam tanúja. S ráadásul nagyon jók voltak a kiállított tárgyak is. Hihetetlen volt számomra, hogy nem csak Abonyt láthatom régi képeslapokban, hanem Cegléd városát is. Hiszen jó magam is kutatom Abony történetét, múltját több-kevesebb sikerrel. S bizton állíthatom nem kevés munka van ebben a gyűjteményben. A rendezvény megnyitóján Károly Tamás mondott beszédet. Ezután Szuda Mónika adta elő Szalkai Miklós egyik versét. Hegedűtudásával Bogdán Szonja kápráztatta el a közönséget. (Ezen előadásokat szintén megtekinthetik hamarosan blogomon.) A szalagátvágás után, Volter Kálmán diakónus megáldotta a Közösségi Múzeumot. Ezután meg lehetett tekinteni a tárgyakat. Ámultam – bámultam a régi rádiókat. Unokatestvéremnek aki elkísért meséltem, hogy nekünk is volt egy ilyen hasonló rádiónk gyermekkoromban. Aztán volt egy hasonló régi zsebrádió féle, ami nagyapámnak is volt. Nem is beszélve a régi szódásüvegekről. Nagyon tetszett az egész kiállítás. Több mint 130 érdeklődő jött el és nézte meg. De beszéljenek tovább a képek.


További sikeres bővítést kívánok a szervezőknek: Földi Áronnak, Gigor Tibornak, Hegyi Ferencnek és Szabó Péternek