2012. február 26., vasárnap

Abony érdekes történetei 2.rész

Ahogy ígértem folytatom tegnap elkezdett történetet. 

- Hogy volt az orvos esete?
- Úgy, hogy az abonyi orvost téli éjszakának évadjának felverte Két soha nem látott ember. Kurtán-furcsán ráparancsolták, hogy jöjjön velük, nem fogja megbánni, de bele kell egyeznie, hogy a szemét bekössék. Az orvos beleegyezett. Bekötötték a szemét, kivezették a ház előtt várakozó kocsihoz, beültették , összevissza kocsikáztatták  egy félórát, hogy az irányra ne emlékezzék, akkor kisegítették a kocsiból, majd bevezették valahová,s mikor végre levették a szeméről a kendőt, az orvos olyan szobában találta  magát, ahol soha sem járt azelőtt. Kísérői magra hagyták azzal,  hogy várjon.Kisvártatva megint érte jött valaki, hogy tovább vezesse. Az orvos ekkor letette a szivart , még pedig a sarokban álló kályha mellé, valami falmélyedésbe, aztán ment a titokzatos idegen beteghez. A házból csak reggel felé távozott , ugyancsak  ahogy jött, kocsin, bekötött szemmel. A kastély pedig két dologgal lett népesebb : egy újszülött kisfiúval, tovább egy kialudt szivarral, mert az orvos felejtette, ahová tette. Várj csak, nincs vége. Történt egyszer, öt esztendő múlva , hogy az orvost elhívták ebbe a kastélyba. Új gazdája volt a kastélynak, az orvos még nem járt a családnál. Ahogy belépett az előcsarnokba, hirtelen az az érzése támadt , hogy már megfordult itt valaha. Önkéntelenül a sarokban álló kályhára pillantott , meglátott mellette egy falmélyedést, odament, hát ,uramfia!Ott a kialudt szivar! Nem valami jól takaríthattak a kastélyba . Az orvos innen tudta meg, hogy hol járt annak előtte öt esztendővel.Éppen , amikor Dumas ott lakott!
A történet igen érdekesnek találtam, s  megkérdeztem az abonyi  urak közül másokat is, hallottak-e róla valamit.Mindenki hallotta az előbbi nemzedéktől és éppen így hallotta. Sőt volt, aki még egy adatot tudott hozzá.
Hogy valamelyik Dumas-nak van egy regénye, amelyben Abony is előfordul. Ő már kereste a regényt , de eddig nem tudta megszerezni. Én nem restelltem az irodalomtörténeti fáradtságot, és a két Dumas tengernyi munkája között megkerestem a regényt. Nem az apa írta, hanem a fiú,Dumas fils.Címe: A gyöngyös hölgy. Egy kölcsönkönyvtárban magát a magyar fordítást is sikerült felhajhásznom. A kitűnő Dumas filsnek nem valami sikerült regénye ez. Minden különösebb  izgalom nélkül  lapoztam  át az első kötetet és nyomát sem találtam Abonynak. Már a második kötet vége felé tartottam és még mindig semmi magyar vonatkozása. Egy hercegnőről volt szó benne, aki megvallotta büszke férjének, hogy bele szeretett Jasques-be....Hát egyszer csak 212. oldalon a következőket olvasom:

"Erzsébet második levele Abonyból kelt, mely kis falu a Budáról Szebenbe vezető út mellett fekszik, s mely mellett Jakab is elment gyors utazásában Budáról Szebenben, nem is gondolván, hogy itt van az, kit ő oly messze ment keresni." Vagyis a hercegnő eljutott Abonyba.Azért éppen Abonyban, mert Bécsből indulván, olyan helyett keresett ahol nem ismeri senki.

Így ír Dumas fils Abonyról: "December első napján történt meg az esemény, melyet előre tudattunk. Akarnak önök engem követni? Nézzék ezen roppant rónaságot, mely oly fehér, oly bántalan, oly csillogó  hó fedez, hogy a föld megvilágosítja ezen a hold és csillagtalan éjet.Kis távolságra vagyunk Abony kis falutól, az út mellett Buda és Szeben között, ki hinné, hogy ház, sőt kastély létezik ezen elhagyott pusztaságban?Lépjünk be a kastélyba.Nyáron itt zöld pázsit s magas fű van, ezen remegő vázak jobbra és balra, melyekről minden széllegyintésre  hó hull le a fákról. Zárjuk be a rostélyt jól,hogy a farkasok be ne jöhessenek."

Mára ennyi a történet. Többit holnap folytatom. Jó olvasást.!




Abonyi Kincses Kalendárium 2001-2003

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése